1. Szabadság.

Sziasztok. Itt van az új rész remélem tetszeni fog. Kommenteljetek,  kövessetek

Puszi: Liv

Szinte ujjongva léptem ki a tanteremből, amikor megszólalt a csengő. Azonnal a szekrényem felé vettem az irányt. Kivettem belőle a kabátom meg a könyveket és már indultam is ki az épületből. Carrie-nek már nyomát se találtam. Lementem a lépcsőn és már el is indultam a hazafelé vezető úton.

Amikor már majdnem otthon voltam, sikeresen összetalálkoztam Andyvel. Miért pont neki is most kell haza tolni a pofáját?

Próbáltam észrevétlenül elsuhanni mellette... De mire ezt megpróbáltam már meg is hallottam a hangját.

- Szia Hev!- integettet át nekem az utca másik oldaláról.

- Szia.-integettem neki vissza.

- Mi járatban erre?- kiabált továbbra is.

- Öhm... Itt lakom?-mondtam.

- Tényleg? Merre?-kérdezte.

- Az utca végén.- mutattam a házunkra.

- Na, akkor nem is laksz messze. Kísérjelek haza?-kérdezte... meg se várta a választ, megindult felém.

- Hát.. felőlem. Ha már elindultál...- mondtam neki.

- Nem nagyon lelkesedsz az ötletért...-mondta.

- Nem, nem... Tényleg semmi bajom... csak elfáradtam.-mondtam.

- Hogy bírtad ezt a sulit ennyi ideig? Uram atyám néhány olyan tanár van meg pár fazon is az agyamra megy. Leépítették az agyam.- mondtam majd a fejéhez nyúlt.

- Hát figyelj, én csak a kötelességemet végzem.-mondtam neki.

- Mi az, hogy kötelesség? Igaz, az, de ilyen nagyon furán mondtad... Mint egy parancsot.-mondta.

- Hát annak érzem. A szüleim elvárják, hogy tanuljak. Tanulni kell.-mondtam.

- Az igen. Amúgy semmit sem kell. Igaz, jó tanulni, hogy legyél valaki az életeben.. de nem kell.-mondta.

- Tudom de.. olyan kötelességnek érzem.-mondtam majd lehajtottam a fejem.

- Jó munkát akarsz majd ugye?- kérdezte. 

- Hát eléggé. Meg akarok valamiből élni.- mosolyogtam rá.

- Szerintem túlhajszolod magad.- mondta.

- Alig ismersz.-mondtam, amikor a házunk elé értünk. 

- De túl kiismerhető vagy.-mondta majd fordult is meg.- Szia Hev!.- Intett hátra.

- Heaven.-javítottam ki.

- Oké Hev.-mondta.

- Szia, Andy.-mondtam majd beindultam a házba.

Levettem a cipőmet majd rohantam is fel a szobámba. Leraktam a táskám és kihalásztam belőle a matekot. Amint leültem el is kezdtem oldani a példákat. 

Nagyon nem ment. Folyton az járt az agyamba, ahogy Andy azt mondja "Nem kell.". Ha úgy nézzük, tényleg nem kell. Heaven azonnal verd ezt ki a fejedből! Tanulnod kell! Rossz hatással van rám. 

Már kb. 1 órája küszködtem egy feladaton mikor motorzúgásokra lettem figyelmes. Csoportban vonultak... Andy is velük volt. Tehát ezek már bandába nyomják. Néhány srác mögött a csajuk ült. Na, ők a szabadok. Páran a sulinkba járnak. Most nem volt rajtuk sisak mégis veszélyesebben közlekedtek, mint reggel. Szinte csak elsuhantak az ablakom előtt. 

Szabadság. De szeretnék én is szabad lenni. 

Igaza van Andynek. Nem kell folyton tanulni. Inkább elmegyek sétálni. Igaz hogy lassan esteledik, de sose árt a séta.

Felvettem egy szürke pulóveremet, felkaptam a táskám és már indulásnak is eredtem. Kint még egész meleg volt. A nap lemenőben. Nagyon nagyon szép látvány. A közeli tavat vettem célomul. Ahogy oda értem bámulatos színekben tükröződött a vissza a víz felszínéről a fény. Elő is vettem a

táskámból a fényképezőm és megörökítettem. Csodálatos. Tényleg felemelő érzés nem otthon görnyedni a matek példák előtt.

Nem foglalkozni semmi olyannal, amin gondolkodni kéne. Az agyam szinte kikapcsol. Enyhén fúj a szél, ami most kellemes. Tócsák vannak pár mélyedésben, a földben a tegnap esti eső miatt. Tovább indultam az utamon majd bementem egy közeli kávézóba. Beültem a sarokba egy asztalhoz. A felszolgáló lány lekérte a rendelésem, ami egy kávé volt majd elment. Ahogy szétnéztem az épületben egész kis hangulatos volt. Bézs színű falak, Hatalmas nagy ablakok, hatalmas festmények... De ami a legjobban tetszett az egy fal volt velem szembe. Régi rock zenészek album borítói díszelegtek rajta. Nirvana, AC/DC, Iron Maiden, Led Zeppelin, Pink Floyd... minden ehhez hasonló.  Nagyon tetszett. A tanulmányozásból a felszolgáló csaj zökkentett ki. Lerakta elém a csészét majd megint távozott. Bele kortyoltam a meleg italba, ami nagyon jól átmelegített az enyhén csípős idő után. 

Miután megittam visszavittem a pulthoz a csészét és utána fizettem. Ahogy kiléptem az ajtón már teljesen besötétedett. Elindultam hazafelé. Most vettem észre hogy jó messzire eljutottam hazulról. Éppen egy buszmegálló mellett sétáltam el, amikor meg hallottam a dörrenő motorok hangját. Hátra néztem akkor még semmi nyomuk nem volt, de tudni lehetett, hogy erre tartanak. Majd az első elsuhant mellettem, utána a többi is. majd jött az utolsó, ami bele ment egy pocsolyába, ami nagyobb volt egy autónál is és sikeresen teljesen össze pocsolt. Mindenem megázott. Tetőtől-talpig. A motor tulajdonosa megállt és felém futott.

- Sajnálom, Sajnálom, Sajnálom...-mondta, ahogy jött felém.- Hev?-kérdezte.

- Andy? Köszi. Kellemes zuhanyzás volt.- felmutattam a hüvelykujjam.

- Bocsánat... nem láttalak.- mondta.- Gyere, ülj le.- invitált a buszmegálló padjára.

- Nem baj. De azért egy kicsit figyelmesebb is lehetnél... Legközelebb ebből még baleset is lehet.-mondtam.

- Tudom, na.-hajtotta le a fejét.- de te? Te hogyhogy kint vagy ilyenkor?-kérdezte.

- Elgondolkodtam azon, amit mondtál... és eljöttem egy kicsit ellazulni.-mondtam.

- Na, látod mennyivel jobb?- kérdezte.

- Fenomenális volt.- mosolyogtam rá. 

- Hát figyelj nem baj, ha rágyújtok? Mert haza viszlek, csak egy kicsit száradj még.-mondta.

- Nem, dehogyis.- mondtam.

- Te nem kérsz?- nyújtotta felém a dobozt.

- Hát én még soha nem próbáltam...-mondtam.

- Akkor itt az ideje.-mondta. 

Óvatosan nyúltam a doboz felé majd kivettem belőle egy szálat. 

- Annyi az egész hogy a szádba veszed, szívsz, szívsz még rá levegőt, hogy letüdőzd, majd kifújod.- mondta. Elővette a gyújtóját, meg gyújtotta nekem majd magának is.

- Akkor kezdheted.-mondta.

Én csináltam sorrendbe. Szív, levegő majd kifúj. Nem is olyan borzalmas érzés, mint amilyenek mondják. 

- Na, milyen?-kérdezte.

- Nem rossz.-mondtam.

- Na, látod? Nincs mitől tartani.-mondta.

Ezek után csöndben szívtuk egymás mellett a cigit. Ő elmerült a gondolataiban én meg a semmibe. Szinte pislogás nélkül nézte az aszfalton fénylő vizet. 

- És miért jöttél ide a nagymamádhoz?-kérdeztem.

- Nem bírtam elviselni az előző környéket ahol laktam. Igaz ott hagytam anyáékat, de majd ők is követnek.- mondta majd szívott még egyet a csikkből.- És neked a szüleid?

- Szinte nem is látom őket. Mintha nem is lennének.- mondtam.

- Akkor miért akarsz annyira megfelelni nekik?-kérdezte.

- Szerintem pont ezért.-mondtam.- mert ha nem is sokat találkozunk, de abba a kevés időbe legyenek büszkék a lányukra.

Válaszul csak bólogatott majd eldobta a csikket és szétnyomta a cipő talpával.

-Mehetünk?-kérdezte.

- Igen.- majd én is követem a példáját és indultunk is a motor felé.

- Itt az én szív szerelmem.- simított végig az ülő párnán.

- Ugye nevet nem adtál még neki?- nevettem rajta.

- Dehogynem. Ne bántsd Corneliát.- vágta be a durci fejet.

- Sajnálom Cornelia.- mondtam a motornak. Jó ez hülyén hangzott. 

- Na, ezt vártam.- mondta.

Felült a paripára majd én is mögé. Megfogta a két kezem és átrakta a derekán.

- Szorosan kapaszkodj. Nem akarlak elhagyni félúton.- mondta.

Szorosan öleltem derekát, de nagyon nehezen ment nem másra gondolni, mint bódító illatára. Olyan kellemes volt ölelni. Mintha ezer szemmel figyelne végig rám. Viszont az eszmecserémet most elég kellemetlen dörrenés szakította félbe, ahogy beindította a motort. Utána meg a talaj is elindult alattunk. A kis utcában ahol vagyunk még egész lassan ment, de ahogy kiértünk a főútra egyre gyorsabban és gyorsabban ment. A város fényei szivárványként cikáztak a szemem előtt. Mikor kezdtem beleszédülni belenyomtam a fejem Andy hátába. Így egész kellemesen "elutaztam" hazáig. 

- Itt is vagyunk.- állt meg.

- Végre. Szilárd talaj.- szálltam le a motoról. 

- Annyira nem volt rossz, valld be.- mondta.

- Tényleg nem volt rossz.- mondtam.- Mindent nagyon köszönök. A zuhanyzást, a haza jövetelt. 

- Nincs mit.- mondta.- Remélem, most még mielőtt bemész, adsz egy ölelést.

- Persze.- mentem oda hozzá és megöleltem. Utoljára beszippantottam illatát majd elengedtem.

- Szia Hev.- mondta.

- Hello Andy.- mondtam.

- Na, nem szóltál le a Hev-ért.- mondta.

- Talán megszokom.-mondtam.

- Jó éjt.-mondta.

- Neked is.

Majd elhajtott.  

Prologue.

Sziasztok! Ez itt az új blogom. Remélem tetszeni fog. Iratkozzatok fel, ha tetszik meg kommenteljetek. Addig is jó olvasást. xx. Liv

Megint csak az asztalom felett roskadok. Megint csak a földrajz tankönyvek lapjait falom. Próbálom a szüleimnek a legjobbat adni. Hisz mindig is azt nevelték belém "Egy dolgod van. Tanulni." tehát próbálom meg is adni nekik. Persze mindig ott van mögötte a vágyakozás a szórakozás felé. Szívesen eljárnék minden délután a barátaimmal szórakozni. De a kötelességek köteleznek.

Az asztaltól való felállást annak köszönhettem, hogy mindenem elgémberedett. Ránéztem az órámra, ami 6:50-et mutatott szóval itt volt az ideje indulni. Felvettem egy fekete pulcsit, egy fekete csőnadrágot és egy kalapot. Felkaptam a táskám és lerohantam a lépcsőn. A nappali csöndbe burkolózott hisz anyáék még biztos aludtak. Áthaladtam a nappalin, ami nem ment a legjobban hisz sikerült felbukni a szőnyegben. Sikeresen feltápászkodtam és indultam is a konyhába. Kinyitottam a hűtőt és belepakoltam a szendvicseket a táskámba, amit anya csinált tegnap este. Elővettem a corn flakes-es dobozt meg a tejet és kiraktam az asztalra. Majd elővettem egy tálat és elkészítettem a gabonapelyhet. Gyorsan bekanalaztam az egészet majd mentem az előszobába és felkaptam a bőrdzsekim és a bakancsom utána ki léphettem az ajtón. A tavaszi nap sugarai felmelegítették az arcom. Elővettem a telefonom elindítottam a Bring Me The Horizon - Shadow Moses számát és bedugtam a fülest a fülembe. Így indultam el Carrie barátnőm háza elé. Az utca kihalt volt. Nem volt egy ember se bár a mi utcánkban egy velem korú sem lakik. Olyan, mint egy öregek otthona. Komolyan. Egyik házban sem lakik 50 éven aluli ember. Már név szerint tudom, az összes öreget hisz mindegyik kint van minden délután vagy kertészkedik, vagy kiül a hinta székébe. Fülemet ajtónyitódás csapta meg. A hang a másik oldalról jött. Már készültem volna a szokásos "Jó reggelt" köszönésemet megtenni, amikor észrevettem, hogy nem egy öreg lép ki az ajtón. Egy srác volt. Háttal állt. Fekete haja volt. Egy fekete farmer mellény volt rajta meg egy csőnadrág és egy bakancs. Mikor megfordult kirajzolódott az arca. Velem egykorú lehetett. Oldalán egy fekete válltáska lógott szegecsekkel. a kezében a motorsisakját fogta. Tehát motorozik. Mikor észbe kaptam már el is hajtott a motorjával. Oké. Tehát ez ki a fene volt. Életemben nem láttam. Mrs. Flanders házából jött ki. Lehet valami rokona. Ki tudja... Talán sose látom többet. Feladtam ezt az elmélkedést és indultam tovább. Carrie nem lakot túlságosan messze tehát hamar oda értem. Az említett éppen most lépet ki az ajtón. 

- Szia.- szinte ugráltam oda hozzá. 

- Szia.-mondta.-Indulhatunk?

- Nem bazdmeg, itt fogunk állni és várni a csodára.- mondtam,

- Jó, na.- vágta be a durci fejet.

- Naa..- húztam el a szót.- Mit akarsz szülinapodra?

- Őszintén? Nem tudom.- gondolkodott el.- Jó. Sleeping With Sirens póló meg mondjuk valami ékszer.

- Oké. Feljegyeztem.- mondtam. 

A suli előtt hatalmas felfordulás volt, mint minden reggel. De talán most még nagyobb. Minden csoport ott gyülekezett ahol mindig is szokott. Meg voltak a saját klikkesedések. Ott voltak a "Ribancok, Picsák", "Gyíkok, Nyomik", "Focisták", "Deszkások"..és persze mint mindenhol... a "Rosszak". Ők voltak a suli... mondjuk menői. Azok kerülhettek oda, akiket mindenki ismert és csinált már valami "eszeveszett nagy" bűnt. Mindig kerültem őket. Borzalmasan bunkó népség. 

Fent a teremben a szokásos üvöltözés támadt. Mindenki üvöltözött, zenét bömböltetett. Carrie oda somfordált a helyére, ami persze hogy a legmesszebbi hely az enyémtől. Én is hátra mentem az utolsó padhoz. Levágtam a táskámat a pad mellé majd én is rá vágódtam a székre. Előhalásztam a fülesem meg a telóm, bedugtam az egy felét az egyik fülembe majd tovább nyomattam a BMTH többi dalát.

Mikor végre felnézhettem az előttem ülő háta megütötte a szemem. A fiú volt. Ugyan az a mellény. Emlékszem, hogy akkor is a "Prophet" felirat díszelgett rajta. Tehát vagy tényleg ő az vagy az ikertesója, akivel közös ruhája van. A szabad fülemmel meghallottam, hogy dúdolja a dalt, amit éppen hallgatok. Szóval ilyen hangosan hallgatom a zenét? Fuha. Mintha a telepátia működne, hátra fordult.

- Nem rossz a zenei ízlésed kislány.- mondta.

- 1. Nem vagyok kislány. 2. Köszönöm szépen.-mondtam. 

- Amíg nem tudom a neved addig kislány.-mondta majd teljesen megfordult és rákönyökölt a padomra.

- Heaven.- nyújtottam a kezem. 

- Andy.- mondta, de ő nem rázta meg.- Minek nyújtod a kezed? Most én vagyok az angol királynő vagy mi? Nem kell kezet nyújtani.-mondta.

- Jó, de tudod. Vannak még tisztelet tudatos emberek.- mondtam. 

- Hallod Hev. Hány éves vagy 80?- mondta. 

- Jó, na, szálljunk le a témáról.-mondtam majd felnyújtottam az ujjam.- ja és nem vagyok Hev.

- De nekem Hev vagy.- mondta majd visszafordult. 

Hev. Nem akkor sem vagyok Hev. Heaven. És kész. 

- Jó reggelt diákok.- Lépett be az Ofő.

- Jó reggelt Mrs. Leyton.- köszönt "nagy lelkesedéssel" az osztály.

- Köszöntöm az új diákunkat. Mr. Biersack kérem, álljon fel és mondjon pár szót magáról.

- Persze.- állt fel.- Andrew Biersack vagyok, de mindenkinek csak Andy. Most költöztem ide. Gitározok és éneklek.- majd le is ült.

- Köszönjük.- mondta a tanár majd kezdetét vehette az izgalmas Történelem óra.